Bejelentkezés

Felhasználónév

Jelszó



Még nem regisztráltál?
Regisztráció

Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése

Üdvözlet

Üdvözöllek a weboldalon. Köszönöm, hogy belátogattál a birtokomra. Gerry

A második, avagy "A huszonnyolc év után kicsorduló könnyek"

KultúraA csodákra nincs magyarázat. Ha lenne, nem volnának csodák. Akik ott lehettek 1987-ben a musical-irodalom legnagyszerûbb remeke, A nyomorultak szabadtéri világpremierjén, azok lelkében mindmáig elevenen él e Szinetár Miklós rendezte monumentális, mérhetetlenül tiszta és erõteljes elõadás emléke, amelyet egyetlen azóta látott változat sem volt képes fölülírni. A titok alighanem a színlapon sorjázó kivételes színészóriások személyiségében rejlett. Kútvölgyi Erzsébet, Nagy Anikó, Kaszás Attila, Sasvári Sándor, Szombathy Gyula, Hámori Ildikó és Makrai Pál alakítása agyonmozgatott színpadi gépezetek nélkül is betöltötte a hatalmas szegedi Dóm teret. Az akkori fõszereplõ, Vikidál Gyula az idei elõadásban is föltûnik. És a legnagyobb lelkesedést söpri be.

- Amikor megnéztem a filmet, amelyben mindannyiunk példaképe, Colm Wilkinson, az egykori londoni és New York-i Jean Valjean játszotta a püspök szerepét, elkezdtem álmodozni: hátha nekem is megadatik egy nap, hogy újra ott állhassak A nyomorultak színpadán. A Rock színházi Nyomorultak-széria Jean Valjeanja után egy évtizeddel eljátszhattam Javert felügyelõt a Madáchban, mégis azt éreztem, hogy ezzel a szereppel tartozik nekem a sors. Hiszen a püspök gesztusa, amellyel kimenti Jean Valjeant a zsandárok markából, és egy új élet perspektíváját, az önfeláldozás világát tárja ki elõtte, éppolyan döntõ a darabban, mint amilyen fordulatot Jean Valjean szerepe hozott az én életemben. Aznap, amikor meghallgatásra mentem, kicsit meg is lepõdtem, hogy egyedül én várakozom a püspök szerepére. Mindenki más a fõszerepekre jelentkezett. Úgy látszik, mások nem élték még át ilyen mélységig azt, ami a püspök és Jean Valjean találkozásának lényege: hogy a bizalom és a nagylelkûség új életet ajándékozhat annak, akit addig csak a farkastörvények, a társadalom közönye, a vétlen bûnhõdés pörölycsapásai alakítottak. A püspök tehát nem csupán egy pár perces epizódszerep. Az õ jelenléte ad súlyt Jean Valjean egész történetének. Nem hiába szentel neki Victor Hugo külön könyvet a regényben. Az sem lehet véletlen, hogy Colm Wilkinsont választották a film püspökéül. Hogy megkaphattam a szerepet, szimbolikusan is kifejezi a darabhoz fûzõdõ különleges és életre szóló viszonyomat. Amikor újra a Dóm téren állhattam – még ha, sokunk fájdalmára, nem is a templom elõtt, a régi, megszentelt helyen -, rádöbbentem: vannak könnyek, amelyek huszonnyolc év után csordulnak ki az ember szemébõl.

- Eléggé beszédes, hogy – bár azóta csodálatos szerepek egész sorát avattad legendává – Jean Valjean neve szerepel az e-mail címedben, de a bélyegzõdön is. Aki látott Koppányként, azt mondhatta: íme, egy õstehetség. A nyomorultak ellenben új minõséget hozott: Vikidál Gyulát, a mûvészt, a szónak abban az értelmében, hogy a nagy mûvészet minden gesztusában tudatos megnyilvánulás.

- Jean Valjean tett színésszé. Nem csak abban az értelemben, hogy Sasvári Sanyival és Makrai Palival egyetemben erre a szerepre kaptam meg a színészi engedélyemet. Koppánynak semmi mást nem kellett csinálnia, mint amit rockénekesként mindig is csináltam. Jean Valjean azonban válaszút elé állított: kirándulás marad-e a zenés színház, vagy valami új lehetõségét nyitja meg az életemben. Nem váltam hûtlenné a rocker pályához, de A nyomorultak okán döntöttem el: a zenés színház felé veszem az irányt, ebben próbálok maximálisan megfelelni. Kaptam érte rosszindulatú támadásokat, mégis hiszem, hogy a Jóisten keze volt abban, hogy a pályám ilyen fordulatot vett. Lehet, hogy a mai tizenéveseknek furcsa, de a koncertjeimen a rockos nóták mellé mindig megkapják az Élet szép…-et, Valkay tanár út dalát a Légy jó mindhalálig!-ból és Dobó esküjét az Egri csillagokból. Biztosan nem értik, mit akar tõlük ez a bácsi, de akkor is meg kell ismerniük azokat az értékeket, amelyek a zenés színháznak ezekben a csodálatos mûveiben megszólítják a lelket. Ebben az agymosogató korban ez misszió.

- Mintha Jean Valjean sorsa eredendõen összefonódott volna a Tiéddel: egész életén át küzd a maga és a mások igazságáért, a téves értékítéletek árnyékában.

- Tény, hogy nem azok közül kerültem ki, akiket a sors a tenyerén hordoz. De ez így van jól. Az embert a pofonok lendítik elõre. És nemegyszer fizetnünk kell az elveinkért. Az embert büntetlenül semmivé tehetik, ahogyan velem is megesett, amikor az a szerzõ, akit soha nem bántottam, és akinek a darabját vagy háromszázszor vittem sikerre a Királydombon, filmen, Szegeden, a régi Nemzetiben, Erdélyben, Berlinben, Kölnben, Baden bei Wienben és ki tudja még hol, nem is szólva arról, hogy a Szállj fel, szabad madár éveken át kötelezõ zárószám volt a Pandoras Box koncertjein, egyetlen nyilatkozattal elvette tõlem az egész életem munkáját. És mindezt miért? Mert a menedzsmentnek, hogy új sztárokat hozzon forgalomba, az az ötlete támadt, hogy lerombolja a régi bálványokat. Majd miután rájöttek, hogy a régiek még mindig értékállók, jött a kilóra megvásárlásunk az Alföldi-féle bohóckodás alkalmából. Buktam pár milliót, amiért nemet mondtam rá, hogy rózsaszín cicának maszkírozva letöröljem egész Koppány-múltamat és kinyomjam Koltay Gábor szemét, ráadásul megfenyegettek, hogy akkor húznak elõ mindenféle dossziékat, amikor nekik tetszik. De elégtétel nélkül nem közösködöm olyanokkal, akik hazugságokat híreszteltek rólam, amikor úgy kívánta az érdekük. És láss csodát: 31 év elteltével még mindig itt állok a Dóm téri színpadon. Tulajdonképpen van igazság, csak ki kell várni, míg megmutatkozik.

- A nyomorultak-rajongók elõtt nem ismeretlen a darab tízéves jubileumi koncertfölvétele a londoni Royal Albert Hallból. A fináléban a mi Jean Valjeanunkkal, Vikidál Gyulával. Torokszorító…

- És mind a mai napig te vagy az elsõ, aki ezt a magyar sajtóban szóba hozza. Életem egyik legnagyobb ajándéka volt a Jóistentõl: egy színpadon állni Colm Wilkinsonnal… A finálét, A nép dalát fölosztották pársoros szakaszokra. Sorra jöttünk be: finn, francia, japán, lengyel, cseh, holland, amerikai, német Jean Valjeanok, mindünk elõtt a saját nemzeti lobogóját vitte egy kis Gavroche, és mindenki a maga nyelvén énekelt. Nekem az „Adsz-e mindent majd ha kell, kiállsz-e értünk s harcunkért?” mondat jutott. Ilyen lehet az, amikor egy olimpikon a dobogón hallja a Himnuszt. Most is összeszorul a torkom, hogy errõl beszélünk.

- Akik ott lehettek, egyöntetûen arról számoltak be, hogy a tapsrendet 2015-ben is Vikidál Gyula viszi el – immár a püspök rövidke szerepéért. Óriási elégtétel lehet mindazért, amit személyesen átéltél és ami az egész mûfajban mostanság történik.

- A fiatalok zseniálisan énekelnek és teli vannak lelkesedéssel. Sokkal jobban tudják, mit akarnak, mint mi annak idején, akiknek, a mûfaj hazai úttörõiként, csak a saját ösztöneink súgták meg, mit és hogyan. Ott volt a regény, a Jean Gabin-féle film meg Colm Wilkinson hangfölvétele, és ezzel kész, ebbõl kellett kihoznom az én Jean Valjeanomat. Szinetár elõadása attól érvényes mindmáig, mivel a tanár úr a színészek lényébõl és jellemébõl vezette le zseniális, lényegre törõ instrukcióit. Hihetetlenül meg tudta érezni a szereplõk lényét. Tóth Attila vagy Zöld Csaba tudja, hogy ha kérdeznek valamit, boldog vagyok, hogy segíthetek. Számíthatnak rám. Ami azért öröm, mert olyankor azt érzem, megint tettem valamit ezért a darabért. A mai pályakezdõ generációnak segítségre van szüksége, hogy megértsék ezt a csodálatos mûvet. Azt hiszem, nagyon nehéz dolguk van A nyomorultak egész világával: talán elõször jön velük szembe szabadság, áldozatvállalás, életre szóló hûség témaköre. Ez a csodálatos zene, amely egyetlen ütemmel tökéletesen kifejezi a szereplõk karakterét, konfliktusait és az egész nagyregény fölemelõ, megrendítõ világát. Persze nagyon nehéz lehet, ha valaki egy tehetségkutató után hirtelen éppen a mûfaj legnehezebb darabjában találja magát. Legalábbis remélem, nem arról van szó, hogy Victor Hugo korszerûtlenné vált volna. És bizony a mai zenés színház gyakorta marad adós a valódi katarzissal. Ha a Nyomorultakat, a mûfaj legnagyobb csúcsteljesítményét egy sorba állítjuk egy diszkórevüvel, akkor komoly a baj a fejekben.


Vikidál Gyula tavasztól a Madách Színház színpadán indítja új utakra napjaink Jean Valjeanjait – és A nyomorultak új rajongóit. Nem stafétabotot nyújt át, hanem a digne-i püspök gyertyatartóját, étkészletét. Az ezüst, amelyet az õsváltozat püspöke, Gyimesi Kálmán gyömöszölt egykor Vikidál Gyula tarisznyájába, huszonnyolc év után is makulátlanul ragyog.

Marton Árpád

Hozzászólások

19 #1 monguzking
- 2015-09-29 09:09
kétségkivül victor hugo nyomorultja az emberiség egyik legjobb könyve-nagy rajongoja voltam hugonak már kiskoromban is minden könyvét elolvastam--de sajna már felnöttem s mostmár csak hányingert érzek neve halattán hisz annak idején fö goré volt szabadkömüveseknél s tevékenyen részt vett a rotshildok általi nemesség,arisztokrácia lemészárlásában a francia forradalomban s a királyt is csupán egy szavazat miatt tudták lefejezni s ezt ö adta le---igazság szerint nem tudom megérteni hogy ha valaki érti az ember s isten s természet rendjét akkor hogy tudja szolgálni a gonoszt

Hozzászólás küldése

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Generálási idő: 1.00 másodperc
15,051 egyedi látogató